klarika blogja

Véget ér az utazós műsorunk. Kaptunk hideget, meleget, de nem bántuk meg, hogy elvállaltuk a Viasat3 felkérését. Magunkat adtuk: ha visítani láttak, azt őszintén tettem, mert néha azért ijesztő dolgok történtek velünk. Ha nincs kamera, akkor is visítottam volna, ezt elhihetik. Sokszor borzasztóan féltettem Gyurit, mert olyan szituációkban kellett helytállnia, amelyekben nekem is halálfélelmem volt. Amikor egy hatalmas lóra ültették fel Amerikában, addig hisztiztem, amíg le nem szedték róla. El is ájultam volna, ha leesik és történik vele valami! Persze az extrém helyzetekkel együtt csodás kalandokban volt részünk. Ám nincs megállás! Nyáron rengeteg koncertet adunk, folytatjuk a pókerközvetítést és ha időnk engedi, otthon is leülünk játszani. Bizony, ezt is együtt. Még így huszonnyolc év után is.

A rengeteg külhoni élmény után végre itthon múlattuk az időt, ráadásul a Balatonnál, amihez rengeteg szép élményünk fűződik. Itt kezdődött ugyanis a szerelmünk. Jó kis zárás, hogy épp a Balcsin forgattuk a műsorunk befejező részét, ahol végülis minden elkezdődött köztünk. Tihanyba látogattunk el először egy ebéd és borkostolás erejéig, de aztán mulatozásba torkollottunk. Nincs is annál jobb, mint nótázgatni és táncra perdülni egy kiadós evés után, ha egy tűzrőlpattant cigányzenekar húzza a talpalávalót. Aradszky Lacinál is megfordultunk, ott is nagyot ettünk. Hát bizony, szeretjük a hasunkat. Igyekszünk élvezni az életet, amennyire lehet és ezt a nézőink is észreveszik.

Dzsungeltúra Ecuadorban. Nem gondoltam volna, hogy túléljük… Skorpiók, kígyók, és az a rengeteg szúnyogcsípés, de miután leülepedtek az élmények, azt kell hogy mondjam, csodálatos volt! Az indiánok nagyon kedvesen fogadtak a falvaikban, megtanítottak minket táncolni, sőt még néhány vadászati fortély is megmutattak. Megtudtuk, hogy a fiúk 95 %-a, akiket elvisznek katonának a nagyvárosba, visszatér a szülőföldjére, a dzsungelbe. Ennyire ragaszkodnak a saját kultúrájukhoz, népükhöz, holott megismerkedtek a modern és kényelmes életmóddal. Nekik viszont szükségük van a gyökereikre, ahol se villany, se meleg víz, csak a vad természet. Az őserdő után ellátogattunk a fővárosba, Quitóba, ami viszont hatalmas építkezéseivel, elegáns lakóival tökéletes ellentéte volt a vadonbeli egyszerűségnek. A maga szélsőségeivel gyönyörű volt ez az út is, a tervből pedig már csak a Balaton van hátra.

Thaiföldön sem unatkoztunk. Elefánt showra mentünk, ahol a porondmester behívott minket az arénába, majd megmutatta, mi lesz a feladatunk. Hát, meghűlt bennem a vér. A többtonnás indiai elefánt a hasunkra tette a lábát, aztán pedig az ormányával felemelt bennünket. Jól viseltük a mutatványt, Gyuri még csak meg sem rezdült, bevallom, én azért egy kicsit izgultam. Egy orángután hölgy pedig egyenesen belé szeretett. Kurkászgatta, majd átölelte és meg is puszilta. A tigrissel persze nem kötöttünk ennyire szoros barátságot, fő a biztonság! Gyuri meditálni is megtanult egy buddhista szerzetestől, később pedig a tengerparton ülve gyakorolta az új tudományát. Reméljük, a lelki békénk ezentúl rendben lesz!

Ausztráliában többször is jártunk már, mégis kimaradt pár látnivaló, ahová magyar turista ritkán jut el. Ilyen volt számunkra Ballarat, ahol egy korhű, 19. századi aranyásó városkát építettek fel. Igazán beleéltük magunkat a törtélelmi játékba, még az aranymosást is kipróbáltuk, nem sok sikerrel. Viszont jópofa volt belebújni a hajdan divatos ruhákba egy fénykép erejéig. Szerencsére ismét edzésben maradtunk, hiszen megmásztuk Sydneyben a Harbour Bridge nevű hidat, a maga kb. 1500 lépcsőjével. Az időjárás sem fogadott minket a kegyeibe, jó kis kaland volt a viharos szélben. Melbourne és Sydney után az utunkat Thaiföldön folytattuk, de az már egy másik történet. Egyelőre itthon pakolgatunk az ecuadori túrára, ami embert próbáló feladat elé állít majd minket, ebben biztos vagyok.

Egyikünk sem járt még San Franciscóban, ezért nagyon vártuk már, hogy lássuk ezt a csodás várost. Bár az idő igen szeles volt, mégis bebarangoltuk a helyi látnivalókat. A nagy gyaloglás után jól is esett a thai masszázs, ahová Gyuri elvitt, hogy kényeztessen egy kicsit. Rám is fért, mivel utána kilenc végtelen órát vezettem Los Angelesig. Szerencsére azért letértünk az autópályáról, így a látvány kárpótolt a fáradtságért. A Hollywood Boulevardon aztán megkeresgéltük a nagy kedvenceink kéz- és lábnyomait, a Venice Beachen pedig egy jót bicikliztünk. Sajnos megint nem volt szerencsénk a kerékpárral: legutóbb Amszterdamban zuhant egy nagyot Gyurim, most viszont a kerekünk durrant ki. A rossz idő miatt még bowlingozni is betértünk egy helyi klubba, ahol versenyre keltünk a férjemmel. Bevallom, nem viselte könnyen, hogy legyőztem, holott életemben először fogtam bowling golyót a kezemben.

Legutóbb 1986-ban jártunk Moszkvában, de már akkor is lenyűgözött a szépségével. Igaz, elképesztően drága, ahogy mondják, itt a legborsosabbak az árak Európában. De azért egy-egy meleg sapkát sikerült megcsípnünk a Vörös téren szuvenírnek. Sőt Gyuri még egy katonai sapkát is vásárolt tele kitüntetésekkel. Mondtam is neki, hogy bármit fizetek neki, ha hajlandó ebben végigmenni a Váci utcán. Találkoztunk még egy nem túl élethű Brezsnyev hasonmással is, de a legaranyosabb Szása és Mása volt. A két kis majom velünk együtt didergett a téren, hogy a turisták velük fotózkodhassanak. Operatőrünket meg is harapta az egyik, így a biztonság kedvéért én inkább nem hagytam, hogy megpusziljon Szása. A következő célállomás az Egyesült Államok, San Francisco. Egyikünk sem járt még ott, de végre letehetjük a téli kabátot.

Az egyiptomi kellemes klímát felcseréltünk a hideg, szürke finn Lappföldre. Igaz, nem is maradtunk sokáig. Két és fél nap alatt kipróbálgattuk a helyi érdekességeket: meglátogattunk egy rénszarvasfarmot, hómobiloztunk, amit Gyuri nagyon jól elvezetett elsőre. A négyórás túra azért kicsit sok volt nekünk, jól át is fagytunk. Persze, mindent ki kell próbálni, de én azért maradok a napfürdőzésnél a verőfényes tengerparton. A jéghotelt pedig a férjem nem bírta, vissza is költöztünk a mi kis hétköznapi szállodánkba. Mínusz 5 fokon aludni azért nem leányálom. Találkoztunk a Mikulással is Rovaniemiben, de számunkra ez inkább az Északi-Sarkkör miatt volt izgalmas, ami épp Télapófalván fut keresztül. A mikulásos kulcstartókat, bögréket, hűtőmágneseket pedig meghagytuk a gyerekeknek, akiknek ez a kisváros hatalmas élményt jelent. Viszont alig várom már Szentpétervárt, ami a következő állomásunk. Gyuri már vagy tízszer megfordult ott, még idegenvezető sem kell majd nekünk.

Természetesen megnéztünk egy igazi egyiptomi piacot is, ami európai szemmel nézve kicsit ijesztő. Mindenütt legyek nyüzsögtek a húson, a kenyéren, bevallom, nem mertük megkóstolni az ottani ételeket. Azért nagyon sok szép holmit is láttunk a bazárban: gyönyörű ékszereket, ruhákat, kendőket. Fel is próbáltam egy csodás helyi viseletet, amelyet a menyasszonyok hordanak az esküvőjükön. Gyuri is belebújt egy hozzá illő fehér ingbe, úgyhogy nem sok hiányzott, hogy újból össze ne házasodjunk. Hamarosan viszont egész más kalandok várnak ránk, hiszen a melegből a hidegbe vándorolunk. A következő úti cél ugyanis Finnország, ahol elkel majd a meleg csizma és az usánka!

 

Jó volt kicsit itthon! Nem mintha nem élvezném az utazgatást, de hiányoztak az otthoniak. Persze mindenki kap egy kis meglepetést, naná, hogy szivart. Ezt ki kell próbálnia mindenkinek, én imádtam! A kubai nők 90 százaléka szívja! Kezdetben furcsa is volt az utcán nézni, ahogy kilóg a szájukból az a böhöm nagy rúd, aztán megszokja az ember. Miután hazaérkeztünk, szusszantunk egy kicsit, kipakoltuk a bőröndöket, aztán irány a fotózás. Kicsit aggódtam, hogy fogjuk bírni az iramot, de igazán profi csapat gyűlt össze. Készítettünk egy csomó képet a sajtó számára. A jelmezes beállításokat különösen élveztük, nagyokat nevettünk Gyurival, mert mi inkább az elegáns öltözékekhez vagyunk szokva. Nánási Pálról, a fotósról sokat hallottunk már, nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Talán életünkben nem készült még ennyi szép kép rólunk! A kedd a csomagolásé volt, ma pedig irány Egyiptom! Sűrű lesz ez a hét is!